Bemutatkozás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2007. december 20.

Rostás Bea Piros kiállítása 2007
Rostás Bea Piros kiállítása 2007
Az egri Kis Zsinagógában a kortárs művészeti galéria és közösségi tér ötletét egy részről fiatal egri képzőművészek, más részről a kulturális területen működő egri Part Egyesület vallja magáénak. A fiatal képzőművészek (Szilágyi Rudolf, Rostás Beáta, Tóth Roland, Colored Effects csoport) a maguk területén több éves művészi és szervezési tapasztalattal rendelkeznek, részt vettek több helyi, országos és nemzetközi művészeti eseményen és közös bennük az is, hogy erősen kötődnek Eger városához. A galéria művészeti vezetője Szilágyi Rudolf.

A Part Egyesület az ötlet megvalósításához jogi hátteret ad, valamint tagjai és önkéntesei révén aktívan részt vesz a szervezőmunkában.

A Part Egyesület bemutatása >  

2007 májusában a városi közgyűlés is támogatásáról biztosította a Part Egyesületet és a megszületett döntés értelmében öt évig tevékenykedhetünk az épületben. Így megvalósult az a célunk, hogy ne csak ideiglenesen használhassuk a helyet, hanem gondolkozhassunk több év távlatában; és ésszerűen, ütemezve foghattunk hozzá az épület rendbetételéhez. 

Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a (spontán módon) kortárs művészeti kiállítóhellyé vált egri Kis Zsinagóga inspiráló helyszín a fiatal egri képzőművészek és kultúraszervezők számára. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy hosszú távon szükséges egy olyan hely a városban, ahol szokásos kulturális rendezvényektől eltérő, új utakat kereső művészeti ágak is otthonra lelnek. A mai művészet és kultúra sokszínűségét a város jelenlegi intézményei nem, vagy csak szűk keretek között képesek bemutatni. Egy civil (és nem intézményi) alapon működő helyszín jellegénél fogva is a bevett kultúrától különböző irányzatoknak ad teret és generálja az innovatív ötletek megszületését, megjelenését.

A Kis Zsinagóga galériává és ifjúsági közösségi hellyé formálásával új energiák szabadulnak fel, mely jót tesz a város kulturális életének, de tágabban a város egészének, sőt a kortárs művészetek terén régiós kisugárzása is lehet.

Szükséges egy ilyen helyszín azért is, mert a kultúra és a kultúrafogyasztás területén változások vannak. Az utóbbi évek során kapcsolódtak be a város kulturális életébe azok a fiatalok, akik a rendszerváltás után szocializálódtak. Számukra a hagyományos kulturális intézmények nem minden esetben tudnak megfelelő lehetőséget biztosítani a kikapcsolódáshoz, vagy akár a művészi önkifejezéshez. A Kis Zsinagóga programjait fiatalok szervezik, illetve befogadó térként is működne az épület a városban és környékén működő szervezők számára.

Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy jelenleg Egerben nincs hasonló, alulról építkező kulturális, művészeti tér. Az Egál klub profilja más, hisz ott a kortárs művészetek nem játszanak jelentős szerepet. Viszont a Kis Zsinagóga és az Egál klub jelenlegi állapotában jól kiegészíti egymást, hiszen a Kis Zsinagóga nem alkalmas „zajos bulik” helyszínéül, aki tehát egy zsinagógás rendezvény után még kikapcsolódni vágyik, az mehet a föld alá.
Gömbmászóka - videóinstalláció
Gömbmászóka - videóinstalláció, Szerdahelyi László, Pogonyi Csongor, 2006

A leírtakból körvonalazódik, hogy mára szükségessé vált Egerben egy olyan hely létrehozása, amely befogadja és szervezi a kortárs művészet és kultúra különböző területeit. Ha pedig hosszabb távon gondolkodunk, akkor még bátrabban kijelenthetjük, hogy egy ilyen helyre szükség van, hiszen a célcsoporthoz tartozók évről évre többen lesznek, ahogy új évfolyamok válnak a közösségi kultúra iránt nyitottá. 

Kontaktok a Kis Zsinagógához:

Ivády Péter, elnök, Part Egyesület
Szilágyi Rudolf, művészeti vezető, Kis Zsinagóga Galéria

Email : partegyesulet(kukac)gmail(pont)com

Utolsó frissítés ( 2010. május 12. )
 
 
  Kis Zsinagóga Galéria - 3300 Eger, Hibay K. u. 7. - Google Map

Az oldalon közölt cikkek, fotók és videók a Part Egyesület, illetve az alkotók tulajdonát képezik.
Átvételük és közlésük csak előzetes engedéllyel lehetséges!